10 év múlva 10 évvel fiatalabb

Erikával immár 10 éve dolgozom együtt, eleinte szépségének eléréséért, és most már a fenntartásáért. 
Ez a munka nem mindig volt könnyű, de mindig koncentráltunk a céljainkra.
Az előtte és az utána kép között. 10 év telt el. (jelentősebb fogyás és szempillák is a különbség, no meg az orrékszer, ajaktöltés, a többit sminktetoválásokkal értük el.)
 
Csakis a tetoválás javítása közben jövünk rá, mennyire mélyre volt ütve, nyilván a traumák is ezzel arányban jelentkeznek – így volt ez most is. Közben derül ki az is, hogy mennyire lehet eltakarni a régi tetoválást és bizony előtérbe kerülnek a hegek a régi tetoválás nyomán. 
Ahány tetoválás réteg volt, annyi eltávolítás kellhet!
Tény, hogy az eltávolítás és javítás eredményessége nem első sorban a kezelő szakemberen múlik. Ha testfesték vagy hasonló tulajdonságú festék került a régi tetoválásra, akkor nehéz lehet teljesen eltávolítani, és lehet, hogy soha nem tűnik el teljesen! 

Ez az igazság: Tények a javítás kapcsán

Nem lehet csak úgy szálas ma, ha előtte belevésték a lilás-kék tetoválást, kiváltképp, ha a formáján is alakítanál már.

Emberi tulajdonság, hogy azt hisszük el, amit hallani szeretnénk, de a naivitásnak újabb ára lesz. Több kérdést kapok kezzel kapcsolatbsn. Nem lehet eltávolítás nélkül? Sajnos nem. Aztán nincs több válasz. Újabb rossz döntés…  

A bőrszín ha nem fedi el a régit, akkor neonzöld lesz.

A melegbarna formaátalakítás a hideg kékes-lilás-szürke régi tetováláson 100%-ban tartka-barka és sikertelen lesz.

Ha újra rosszul döntünk, végül nem sikerül, akkor több eltávolítás kell majd, újabb traumák.

Ha átterveztették, stílusváltás vagy aszimeria miatt

Amikor a régi tetoválás kilóg, lefelé ível (és lehet, hogy csak az egyik oldalon), ott annyi eltávolítás kell, amennyit problémát a régi munka okozott: számít a mélysége, volt-e lefedve bőrszínnel, hány tetoválás id volt stb. 

felejti el, és évtized múlva is a hozzáértő szemek az összes réteget képesek diagnosztizálni. Mindezek összeadódnak és rétegenként jelen vannak a felületen. Mindez miatt aki a javítást végzi, a segítség kell vezérelje, mert tudja előre, hogy problémás lesz. Hiszen annak tudatában, hogy az új szemöldök sosem lehet olyan gyönyörű, mint az előzmények nélkül, de kérdés, hogy a vendég félúton elveszíti -e a kitartását.

Magyar Zsuzsa Sminktetováló mester és kozmetikus mester, laser asszisztens, javítás - eltávolítás szalontapasztalat 2007 óta
Van választásunk:
– vagy az eltávolítás után vagy várni kell egy évet az új szemöldök tetoválásáig,

– vagy elfogadni (és 1 év múlva emlékezni), hogy legkésőbb 1 év múlva frissíteni szükséges majd.

Ha mélyre volt ütve, nehezebben jön ki. Ha dohányzik valaki, vagy zsíros a bőre, esetleg rosaceás, az bizony nehezebb körülményeket teremt. Folytathatnánk.

Például ha a hideg kékes színre rákerült egy meleg barna és mindkettő látszik, akkor mindkettőt el kell távolítani, vagy semlegesíteni, ez ez bizony növeli az eltávolítások számát, hosszabbítja a javítási munkákat. Amikor bőrszínnel lefedték, de természetesen nem volt sikeres, akkor hatványozódik az alkalmak száma. Mindezt nem kérhető számon a segítséget nyújtó szakemberen. 

Fontos tény, a hozott anyag a meghatározó!

Az eltávolítás és javítás folyamata időnként gyors és sikeres lehet, míg más alkalommal lassabb és kevésbé eredményes lehet. Azonban biztos,  az új tetoválás messze szebb lesz, mint az eredeti, amit eltávolítottunk. Fontos még megérteni, hogy mi vetül még a szemöldökre? Egy javított szemöldök önmagában kevés…
Amikor elértük a javított állapotot, soha nem lesz olyan tökéletes, mintha az elsőre jól döntött volna valaki. Az új tetoválást végző szakember azonban az ő lelkiismeretes munkájával és tapasztalatával és segíthet a legjobbat kihozni az adott helyzetből. Ugyanakkor reális elvárásokat kell támasztani.

A múltbeli döntéseink alakítják a jelent

 Erika következetesen dolgozik velem a szépségén, mint VIP vendég, természetesen idősávos kedvezménnyel. 
2014-ben elkészültünk a szemhéj és a száj tetoválásával, és azóta 1-2 alkalommal már mindkettőt frissítettük. 
Azonban a szemöldök területén még mindig visszaköszönnek a 2013 előtt más szakember által elkövetett hibák. Fontos megérteni, hogy a javítások során nem az számít, hogy ki készítette az utolsó munkát, hanem az, hogy honnan indultunk. Mi volt a hozott állapot. Ha hibátlan bőrre dolgoztunk volna, talán jobbat is kihozhattuk volna esetenként…
 Abszolút igaz, hogy a bőr sosem felejti el a traumákat, és évtizedek múlva is a szakértő szemek képesek az összes réteget diagnosztizálni. Minden réteg hozzáadódik és jelen van a bőr felületén, ami miatt a javítást végző szakembernek a segítség kell, hogy vezérelje. Fontos tudatában lenni annak, hogy az új szemöldök sosem lesz olyan tökéletes, mint az előzmények nélkül lenne.
Sok szakember állítja, azért nem foglalkozik javításokkal és eltávolításokkal, mert az olyan vendég problémás, és az is marad. Ezzel nem értek egyet. Sajnálatos, a  groteszk tetoválás szépséghibát, és önértékelési nehézségeket okoz. Akinek eszköze és tudása van, annak kötelessége segíteni. Az ilyen vendégek 90%-ban emlékeznek az előzetesen adott tájékoztatásra, és általuk aláírt szakmai feltételekre, és hálásak. 
 

Tartsd mindig formában a sminktetoválásaidat!

Segítünk!

Új vendéget javításokra a MAGYAR ZSUZSA PMU ART CREATIVE TEAM-ben vállalunk. Saját tapasztalatom alapján szívesen segítek a javítási eljárásban, hogy az a nők jobban érezzék magukat, és visszakapják önbizalmukat, szépségüket. A kreatív csapatom munkáját segítem a tervezési feladatokban és megadom a javítás személyre szabott receptjét. Ezáltal támogatni tudjuk a hibák minimálisra zsugorítását és egy sokkal jobb, életérzést.  

 

Tapasztalom, hogy nem a garanciális frissítési időn belül érkeznek többen vendégeink közül, hanem pl. 2 helyett 4-5-7 évete jelentkeznek szemöldöktetoválás frissítésrre. Valamiért még mindig az életre szóló testtetováláshoz hasonlítják néhányan. Páran megvárják, amíg teljesen elveszíti szépségét és divatjamúlt lesz a formája, majd nem frissítést, hanem javítást kell kérniük…. Mindenki el tudja képzelni, hogy nézne ki a körme, haja, ha 10  hetente mennénk körmöshöz, vagy évente járnánk hajfestésre. 

A helyes megoldás, ha a szakember ajánlása szerint szépség szintentartása a cél. 

A MAGYAR ZSUZSA PMU ART & Beauty Salon vendégei már tudják:

Szmöldök frissítése bőrtipus, technika, életkor függvényében 1-3 évente aktuális, a szemhéjtetoválás frissítése 3-7 évente

A száktetoválás frissítése akvarel technika esetén 2, teljes fedés után6 év múlva esedékes. 

Magyar Zsuzsa

MAGYAR ZSUZSA PMU ART & BEAUTY SALON

https://madonna.hu/tetovalas-eltavolitas/További információkat olvashatunk ma is aktuális, 2019-ban publikált infok javításokról itt: https://magyarzsuzsa.hu/tetovalas-eltavolitas/ és itt: https://madonna.hu/tetovalas-eltavolitas-tajekoztato/

Sminktetoválás 2023 minden lehetőség

letölthető E-book

Minden hasznos infoval, mielőtt döntést hozol